A brémai autógyártó járműveinek minősége közmondásos volt az ötvenes években, végül mégis csődbe ment. A Genfi Autószalonon felröppent a hír: újrakezdenék a gyártást.
Carl Friedrich Wilhelm Borgward maximalista ember volt. Gépkocsikról alkotott ideája korunkban már nem állna helyt: ő úgy tartotta, hogy az autó egy életre szól – a nagykocsik legalább is mindenképpen. Vállalatbirodalmát a harmincas évektől építette, fénykorában egyszerre három autómárkát is futtatva. Kiskocsijait Lloyd, a közepeseket Hansa, a nagyobbakat pedig Borgward néven gyártották.
A műszaki innováció terén is élenjáró dolgokat művelt, erre most csak két példát említenénk.
Ő gyártott a világon először elektromos irányjelzővel szerelt autót
(Hansa 1500, 1949-ben) illetve ő szerelt először német autóba automata sebességváltót.
A kiváló minőségű Borgward kocsik az ötvenes években a német gazdasági csoda jelképeivé emelkedtek, hogy aztán a hatvanas évek elejére csődbe menjen a gyár. A Borgward Isabella (1954), amelynek formája más autógyárakat is megihletett, utódja, a Lloyd Arabella, vagy a P100-as a kor elismert járművei voltak. Az elkövetkező kudarc oka leginkább az volt, hogy a kiváló minőség fenntartása relatíve kis példányszám mellett már nem volt kifizetődő, Borgward viszont sokkal inkább mérnök, semmint gazdasági szakember volt, így nem engedett elvárásaiból. A vállalat félig-meddig mesterséges eszközökkel előidézett csődje megrengette Brémát, a legkisebb német tartományt -
az autógyár bezárásával húszezer ember került utcára
megtapasztalva a gazdasági csoda árnyoldalait.
A Borgward márkanév tavaly óta a - természetesen – kínai haszongépgyártó vállalkozás, a Beiyi Foton Motor tulajdona, amely reklámkampányt finanszíroz a név köztudatba való visszaplántálása érdekében.
A Genfi Szalonon terjesztett promóciós anyagaik olyan SUV-ról regélnek, ami a Q 5-ös kategóriájú Audi vetélytársaként indulna harcba. Persze az is egy lehetséges forgatókönyv, hogy a Foton a nosztalgiahullám kihasználása révén saját haszongépjárművei imázsát építené az elpusztíthatatlan Borgwardok máig élő nimbusza révén.
Nálunk a Borgward nagyjából ismeretlen, bár egy ismerősöm úgy mesélte, hogy szülei és nagyszülei egészen a kilencvenes évekig kizárólag ilyen kocsikat használtak. A hazai használtautós oldalak roppant szűkös kínálata szerint romos állapotú Borgwardhoz háromszázezer forinttól felfelé juthatunk, a mobile.de-n viszont néha egészen elgondolkodtató ajánlatok is szembe jönnek.