A Vespa nevét sokan ismerik retró stílusú robogóik miatt. A cég hajdanán autókat is gyártott, azok is nagyon dögösen néztek ki.
A Piaggio 1957 szeptemberének végén, Monacóban mutatta be Vespa 400-as névre keresztelt törpeautóját. Az olasz cég érdekes módon francia leányvállalatához telepítette a járgány gyártósorát, aminek magyarázata egyesek szerint az volt, hogy leegyeztek a Fiattal: Agnelliék nem kezdenek robogókat gyártani, cserében a Piaggio nem támaszt hazai konkurenciát az éppen csak piacra dobott – és a Vespa 400-ashoz képest azért drágábban kínált - Fiat 500-as számára.
Balra lent: a Turismo műszerfala jóval egyszerűbb. Hátul szükségülések. A sécurité szó jelentése: biztonság, a vitesse-é pedig sebesség - mi pedig tudjuk, hogy minden reklám hazudik
A fourchambaulti ACMA (Ateliers de Construction de Motocycles et d'Automobiles) üzemében 1957-től egészen 1961-ig készültek a Vespa autói, két kivitelben.
A Lusso valamivel drágább volt, mint a Turismo és összesen körülbelül harmincezer darabot szereltek össze belőlük, amiből közel kétezer az Egyesült Államokban kötött ki.
Külső zsanéron forduló "öngyilkos" ajtók, tíz collos kerekek, rongytető
Bár négyszemélyesként hirdették, a Vespa első két ülése mögött igazából a karosszéria párnázott részén fészkelődhettek azok, akiket balszerencséjük ide száműzött.
Nyáron legalább vígasztalódhattak a teljesen hátrahúzható rongytetővel, hiszen mindkét kivitel ezzel készült.
Extrák hosszú sora. A kárpit például lehetett piros de akár szürke is
Az autó kétütemű 393 köbcentis motorjának tizenhárom (sőt végül már tizennégy) lóereje viszonylag dinamikusan mozgatta a 375 kilós üres tömegű karosszériát, ennek ellenére a százas tempó álom maradt csupán: a Vespa 400 végsebessége óránként kilencvenöt kilométer volt,. Az autó hossza tizenöt centi híján három méter volt, húsz centivel rövidebb a kis Polskinál.
Augsburgi rendszámmal. Valószínűleg olcsóbb volt, mint például egy BMW motorkerékpár
Bár úgy gondolhatnánk, hogy egy ilyen „alig“ autót bizonyára kőkorszaki műszaki megoldásokkal vérteztek fel tervezői, a valóság más. A Vespa 400-as kétütemű motorja például alapáron kínált fél- sőt végül már teljesen automata olajzó rendszert, amely magától lőtte be az 1:50 arányú keveréket.
Emellett mind a négy kerekét hidraulikus lengéscsillapítással látták el, bár fékkörből csak egy jutott a négy dobfékre. A három fokozatú sebességváltó kettes és hármas fokozatát szinkronizálták. A két hengeres, léghűtéses motor meglehetősen iszákos volt: egy korabeli brit tesztmagazin vegyes üzem mellett 5,11 literes fogyasztást mért.
Szerelde Fourchambaultban. A Vespa 400 búcsúja után még egy évig üzemelt a gyár
Az első széria ablakai helytakarékosság miatt nem voltak nyithatóak, ezen később módosított a gyár. A műszerezettség ugyancsak spártai volt: a kilométeróra mellett négy kontroll lámpa játszott csupán: a fényszóróé, a töltésé, az irányjelzőé, illetve a túl kevés üzemanyagra figyelmeztető.
Jutott belőlük az USA-ba is. Ez a motortér kissé túlrestaurált, a légterelőt gyárilag nem krómozták. Jobbra fönt az automata olajzórendszer figyelhető meg
A tizenkét voltos akkumulátorhoz az autó elején lévő ál hűtő rács elhúzása után lehetett hozzáférni, a pótkereket pedig a jobb első ülés alá tették gyárilag.
